31 °C Budapest

Veszélyben a nyaralás! Még a reptéren is érhetnek meglepetések...

Pénzcentrum
2007. július 13. 13:00

A családi nyaralás megtervezése és megszervezése, akár igénybe vesszük az utazási irodák segítségét, akár a nem kívánt mellékhatásokat elkerülendő azokat megkerülve magunk szervezzük meg az utat, mindenképpen időigényes feladat. A szervezés és a pakolás fáradalmi után nem csoda, ha a repülőgépre való várakozás már kissé feszült légkörben telik, főként ha Damoklész kardjaként lebeg az utasok szeme előtt az annyira várt pihenés elsődleges eszközeként tekinthető repülőgép járat eltörlése.

Ez a veszély szerencsére nem az európai utasokat veszélyezteti, a járateltörlés a tengerentúlon került ismét "divatba", ahol csupán az elmúlt hónapban több mint 100 000 menetrendszerinti járat utasainak kellett megküzdenie hasonló problémákkal. Szerencsés esetben csupán az órákig tartó várakozás okozott bosszúságot az utasoknak, míg a végül eltörölt járatok esetében a szabad helyek hiányával kellett megküzdeniük.

A jelenséget a légi társaságok a rendkívül rossz időjárással indokolták, amely júniusban sújtotta a tengerentúli országot, a szakemberek szerint azonban a több száz ezer utasnak bosszúságot okozó jelenség hátterében azon racionalizáló intézkedések állnak, melyek keretében 2001 szeptember 11-e a társaságok jelentősen csökkentették az általuk alkalmazott pilóták számát.

A létszámcsökkentés hatására azonban az FAA által megállapított maximális repülési idő közelében köttetnek meg a szerződések, így a társaságnak abban az esetben sincs lehetősége túlóra pótlék ellenében többet dolgoztatni a pilótákat, ha erre valamilyen külső indok, például rossz időjárás esetén, szükség lenne.

Így fordulhatott elő, hogy a FlightStats adatai szerint az eltörölt járatok száma az elmúlt hat hónapban 54 százalékkal emelkedett, egyes kiemelten érintett társaság esetében pedig meghétszereződött.

A járateltörlések okozta zűrzavart tovább súlyosbította, hogy a hatékonyságnövelés érdekében a járatokon utazók létszámát optimalizálják (ma már kevéssé képzelhető el egy félig üres járat, amely néhány évvel ezelőtt még szinte természetes kelléke volt az amerikai légitársaságoknak), így a fennmaradó szabad helyek létszáma rendkívül alacsonya, ami megnehezíti a pórul járt utasok dolgát.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A légitársaságok szövetségének szóvivője szabályozásmódosítást sürget, melynek keretében szigorítanák a repülési időre vonatkozó korlátozást, illetve a társaságok hibájából fakadó járateltörlések esetében életbe lépő szankciókat.

A júniusi zűrzavar azonban a légitársaságoknál is megtette a maga hatását, az egyik leginkább érintett társaság esetében a részvényesek nem adtak tovább bizalmat a menedzsmentnek, amely szerintük elveszteget rendkívül fontos bevételi forrásokat, a helyzetet pontosan értelmezők ezzel szemben toborzásba kezdtek.

A személyzet létszámának növelését azonban akadályozza, hogy a szeptember 11-e után elbocsátott pilóták többsége már hasonló jövedelemszintet biztosító állást talált magának, a regionálisan működő társaságoktól elszipkázott munkaerő kiképzése pedig óriási összegeket emésztene fel.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 18. 21:35