A nyugdíjpénztárak ajánlatai jelentősen eltérnek hozam és TKM tekintetében, így a megfelelő pénztár kiválasztása kulcsfontosságú lehet.
A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
Erre akkor nyílik lehetőség, ha a GDP-bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. A tárca számításai szerint az idei év egészében 4,3 százalékkal nőhet a gazdaság, aminek elérését a legfrissebb 4,5 százalékos féléves adat is alátámasztja.
A PM hangsúlyozta az ellátások értékállóságának garantálásán túl a gazdasági növekedés függvényében nyugdíjprémium is megilleti az érintetteket. Először tavaly kaphatott minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő egyszeri, átlagosan 12 ezer forintot.
A nyugdíjprémium összege az irányadó szabály szerint a GDP növekedésnek mértékétől függ, amelynek 3,5 százalék feletti részével szorozzák meg a havi nyugdíj összegének negyedét, legfeljebb 20 ezer forintot. A 4,3 százalékos GDP-növekedés 0,8 százalékponttal haladja meg a küszöböt így a nyugdíjprémium maximális összege 16 ezer forint lehet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


