Debrecen, 2023. szeptember 3.Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén 2023. szeptember 3-án.MTI/Derencsényi István

Nagy István: Bige Lászlót nem lehet komolyan venni, foglalkozzon inkább a termeléssel

2023. november 16. 08:44

Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak - mondta egy interjúban Nagy István. Az agrárminiszter szerint a Nitrogénműveknek monopóliumként olyan lehetősége van, amivel élnie kell, az a feladata, hogy gyártson és forgalmazzon, tisztességes áron és körülmények között.

Kedden jelentette be Bige László, hogy november elején leállt és nem tervezi az újraindulást a Nitrogénművek műtrágyagyára. Aztán kedden este a milliárdos bejelentette, részlegesen mégis megmaradhat a termelés a péti műtrágyagyárban, és a dolgozóktól sem fognak megválni.

Kilátásba helyezte, hogy minden fronton lobbizni, és ha szükséges perelni fognak - akár uniós szinten is -, hogy megszüntessék, a meglátásuk szerint problémás hazai szabályozást. Bige szerint ugyanis nem egységes a széndioxid-kvóta ingyenes kiosztása, illetve a műtrágya eladása után is kivetett adó is ellehetetleníti a gyártást. Az ország egyik leggazdagabb embere korábban levelet is írt Lantos Csaba energiaügyi -, és Nagy István agrárminiszternek az ügyben. Utóbbi most a Blikknek adott interjújában reagált a történtekre.

Ez teljességgel méltatlan ehhez a nagy múltú gyárhoz. A magyar műtrágyaszükséglet felét a Nitrogénművek Zrt. állítja elő, a másik felét külföldről kell beszerezni. Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak, akiket méltatlan helyzetbe hoz

- fogalmazott Nagy István, aki szerint a Bige által kifogásolt adók minden vállalkozást érintenek. Hozzátette: "Bige László cégének monopóliumként olyan lehetősége van, amivel élnie kell. Gyártani, forgalmazni, tisztességes áron és körülmények között." A miniszter arról beszélt, a milliárdos a kormányra akart nyomást gyakorolni a bezárással, hozzátette, az ügy nyomán nem számít áremelkedésre:

A főszereplőt nem lehet komolyan venni, hiszen két-három órán belül változtatja az álláspontját. A legtöbb gazda valószínűleg importőröktől szerzi majd be a műtrágyát

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- fogalmazott.

Címlapkép: Derencsényi István, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 20. 18:07
A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (Riporters without Borders / RSF) nemzetközi újságírói...
Kiszámoló  |  2025. június 20. 14:11
A beteg és populista magyar adórendszer lényege, hogy dugjuk el az adókat az emberek elől, vigyük le...
Összkép  |  2025. június 20. 12:07
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új...
ChikansPlanet  |  2025. június 20. 08:43
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erő...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 19:32