28 °C Budapest

Nem minden árvízkárosultnak fizet a biztosító: erre figyelj!

Pénzcentrum
2013. június 7. 12:32

A következő napokban tetőző dunai árhullám rendkívüli árvízi helyzetet okoz: a legrosszabb eshetőség szerint az áradás elvben gátakkal védett, lakott területeket is elönthet. A biztosítás nélkül álló ingatlanok tulajdonosai már nem sokat tehetnek: egy új biztosítás a nemzetközi normák szerint csak egy hónap múlva nyújt fedezetet a károkra. Ugyanez vonatkozik a meglévő szerződések feltételeinek módosítására is. Oda kell azonban figyelniük azoknak is, akik biztosítással rendelkeznek, mert bizonyos esetekben a biztosító nem, vagy csak részbeni kártérítést fizet az áradás okozta károkra - figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A díj rendezettsége

A legalapvetőbb hiba, ha az ügyfél elfelejti befizetni a biztosítás aktuális díjrészletét, emiatt a biztosító díjhiány miatt megtagadhatja a kárfizetést. Ezért minden ingatlantulajdonosnak célszerű ellenőrizni, hogy a biztosítási díjak rendezve vannak-e. Fontos tudni, hogy ha a biztosító már értesített bennünket arról, hogy a díj fizetésének elmulasztása miatt megszűnt a biztosításunk, már hiába próbáljuk rendezni az esedékes díjat, csak új biztosítás kötésére van lehetőségünk - ami a mostani helyzetben már nem jelent védelmet.

Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség

A szerződés szerint a biztosítás az ártérben épült és elhelyezett vagyontárgyakban keletkezett károkra nem nyújt fedezetet. A mentett oldalon keletkezett károkat téríti, ám a teljes kárösszeg kifizetésének feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy minél kisebb kár keletkezzen.

Ennek érdekében az ingatlantulajdonosok kötelessége, hogy a vízre érzékeny berendezéseiket, ingóságaikat a veszélyeztetett területekről (udvar, garázs, alagsor, földszint) az áradással várhatóan nem érintett helyre (magasabb polcra vagy adott esetben az emeletre) telepítsék át. Ha az árvíz az egész ingatlant veszélyezteti, a lehetőség szerint gondoskodni kell az ingóságok elszállításáról is.

Kevesen tudják, hogy az alagsorban eleve csak polcon lehet vagyontárgyat tárolni. Egy felhőszakadás esetén is előírás, hogy ezen az ingóságok legalább 15-30 centiméter magas emelvényen álljanak. Árvíz esetén, kihirdetett vészhelyzetben a biztosító joggal várhat el ennél szigorúbb óvintézkedést.
Amennyiben az áradás a lakóingatlant is veszélyezteti, a további balesetek és károk elkerülése érdekében az áramtalanításról is gondoskodni kell.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha lehetőség van rá, az ajtók, alacsonyan elhelyezett egyéb nyílászárók eltömítésével meg kell kísérelni, hogy a víz lehetőleg nem találjon utat az ingatlan belsejébe.
Ha a káreseményt nem lehet elkerülni, a károsodott eszközt, berendezést a kárszemle időpontjáig meg kell őrizni, ezzel is megkönnyítve a kárfelmérést.

Ugyanakkor nem szabad elfeledni azt sem, hogy a legfontosabb nem a tárgyak, hanem az életek megóvása, Ezért egy esetleges kitelepítési határozat ellenében senki ne próbáljon a vagyontárgyak védelme miatt a helyszínen maradni.

"A tapasztalatok szerint a kárkifizetések zöme problémamentesen zajlik ugyan, de a kármegelőző, kárenyhítő intézkedések elmulasztása esetén előfordulhat, hogy a biztosító az árvízkároknak csak egy részét fogja megtéríteni - figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. - A szövetségünkhöz tartozó alkuszok nagy része ezekben a napokban hétvégén is az ügyfelek rendelkezésére áll, hogy a felmerülő biztosítási problémák megoldásában gyors támogatást nyújtson, és elősegítse, hogy a keletkezett károk szerződés szerint térüljenek meg."

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2025. június 19. 14:43
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forin...
MEDIA1  |  2025. június 19. 10:53
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén 7 évvel meghosszabbította a nagyka...
Holdblog  |  2025. június 19. 09:26
Egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba.
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?