A GKI gazdaságkutató a pénzügyi- és biztosítási ágazatot vizsgálta meg különböző mutatók alapján.

Az idei lakásbiztosítási kampányban ismét több százezer lakástulajdonos újította meg szerződését. Bár a kampány hivatalos statisztikáira még várni kell, a Groupama Biztosító – az egyik legtöbb új szerződést kötő társaság – addig is összegyűjtött néhány érdekes rekordot és adatot az elmúlt hónapról. A biztosító szakemberei arra is felhívják a figyelmet, hogy március 31-én csak a felmondási időszak ért véget, saját biztosítónknál egész évben aktualizálhatjuk a szerződésünket.
Bár a tavalyi kampányhoz képest mérsékeltebb volt az érdeklődés, márciusban így is mintegy négyszer-ötször több ügyfél kereste meg a társaságot lakásbiztosításokkal kapcsolatban, mint egy „átlagos” hónapban. Különösen a hónap vége bizonyult aktívnak, az utolsó hét napban két-háromszorosára nőtt a szerződéskötések és a felmondások száma a kampány első hetéhez képest. A felmondott szerződések április 30-án szűnnek meg, ezért május 1-jéig még véglegesíteni tudják az új biztosításukat azok is, akik ezt még nem tették meg.
A cég saját tapasztalatai szerint a kampányban sokan azt tartották szem előtt, hogy megemeljék szerződésük biztosítási összegét. Az adatok alapján az ügyfelek egy komolyabb káresemény esetén átlagosan 22 százalékkal magasabb kártérítési összeget kapnának új szerződésüknek köszönhetően. A legtöbben Budapesten, majd Kecskeméten és Székesfehérváron módosították a meglévő biztosításukat. A három legaktívabb településen kötött szerződések az összes Groupama Biztosítónál aktualizált biztosítás 17 százalékát tették ki a kampány időszaka alatt.
Talán nem meglepő, hogy a 40 és 60 év közötti korosztály mozdult meg leginkább az elmúlt hetekben, de tavalyhoz képest jóval aktívabb volt a 40 év alattiak tábora is, 14 százalékra nőtt részvételük a szerződésüket átvizsgálók között.
Érdekes tapasztalat, hogy a társaság ügyfeleinek 85 százaléka személyesen kötötte meg vagy módosította szerződését, a maradék 15 százalék preferenciája pedig megoszlott a telefonos és az online kötés között.
A legrégebbi szerződés, amit aktualizáltak a biztosító munkatársai, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei községben található családi házé volt, amit 2009-ben, azaz 16 évvel ezelőtt kötöttek. A legnagyobb arányban egyébként a 3 és 5 év közötti szerződéseket módosították.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legkisebb ingatlan, amire biztosítást kötöttek a társaságnál, egy 16 négyzetméteres budapesti lakás volt, a legnagyobb pedig egy szintén fővárosi lakóingatlan, egy 430 négyzetméteres családi ház.
A biztosító azt is vizsgálta, hogy a számtalan kiegészítő fedezet közül melyek voltak a legnépszerűbbek. A leggyakrabban választott plusz szolgáltatás a háztartási gépek javítására vonatkozó biztosítás volt, ezt a szerződést kötők közel 43 százaléka választotta. Ezt követték a baleseti csonttörésre, a közüzemi és internetes szolgáltatáskimaradásra, majd a melléképületre és az abban tárolt ingóságokra, valamint a készpénzre és értéktárgyakra vonatkozó kiegészítő biztosítások.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


