Lassan véget ér az MFB Invest átalakulásának folyamata, melynek eredményeképp klasszikus befektetési banki tevékenységet végző pénzügyi vállalkozássá válik. Elsősorban majd ez a leányvállalat foglalkozik kockázatitőke-befektetéssel, portfoliókezeléssel, felvásárlással és fúziókkal - olvasható a Világgazdaságban.
Az MFB Invest az elmúlt egy év során kilenc cégből szállt ki, háromból az elmúlt két hónapban. Tzvetkov Julián vezérigazgató elmondta, az MFB Bank leányvállalata 2003 és 2006 között összesen 4 milliárd forintot fektetett be, a bruttó hozam 1,5 milliárd forint, a belső megtérülési ráta pedig 16,35 százalék lett.
Az exitek során a 9 eladott vállalatba többnyire külföldi tőkebefektetők szálltak be, szakmai befektetők, illetve olyan külföldi kockázati- és magántőkealap, amely befektetési politikája szerint a fejlődés érettebb fázisában lévő társaságokat vásárol meg. 52 cég maradt az MFB Invest portfoliójában, az azokba fektetett tőke összege meghaladja a 25 milliárd forintot.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


