20 °C Budapest

Megbüntettek gyorshajtásért, jaj, mi lesz?

2009. november 25. 05:47

Mikor évülnek el a pontjaim? Mindannyian tudjuk, a közlekedési kihágásokért - ha elkapnak - nemcsak pénzzel vagy a jogosítványunkkal fizetünk, de ráadásul még büntetőpontokat is kapunk. De miért mennyi jár - vetődik fel a kérdés rögtön azután, hogy valakit az előírások megszegésén kapnak. És mennyi idő alatt évülnek el a pontjaim?

Kezdjük az egyszerűbb, második kérdéssel. A "Közúti közlekedési előéleti pontrendszer" szerint - mert ez a hivatalos neve a szabályzatnak - minden megszerzett pont 3 évig érvényes, mégpedig az adott pontszám alapját képező szabályszegést megállapító határozat jogerőre emelkedésének, illetve a helyszíni bírság tudomásulvételének időpontjától. Vagyis a most novemberben szerzett pontok 2012 novemberéig maradnak érvényben, az után viszont elévülnek, bár hány pontot is szerezzünk azután.

Az utánképzés költségei
Ezek a foglalkozások óradíja elméleti jellegű program esetében a közúti járművezetői pótvizsgadíj 1045 forintos összegének ötszörösére rúgnak. A legrövidebb képzés 6 óra, a leghosszabb 25 óra, eszerint a díj 6270 és 26125 forint között lehet, plusz a feltáró foglalkozás 1-2 órás időtartama. A gyakorlati programok ára a megfelelő járműkategória tanóránkénti költségtérítésének ötszörösét teszik ki. Ez személygépkocsi (B kat.) esetén 21 km-re meghatározott üzemanyagérték és 323 Ft egyéb költség ötszörösét jelenti óránként.
(Forrás: Totalcar, Autójogász)

A felső ponthatár - amennyi után bevonják a jogosítványunkat 18. A jó hír, hogy a központi nyilvántartó már 12 pont elérésénél figyelmeztet. A pontjaink száma továbbképzéssel csökkenthető. Ennek mértéke attól függ, hogy éppen hol állunk a gyűjtésben: 12 pontig 9 ponttól, 13-17 pont között 6 ponttól szabadulhatunk így meg. Önkéntesen csak évente egyszer vehetünk ilyenen részt.

Ha mégsem figyelünk az intő jelekre és a pontjaink száma eléri a 18-at, akkor nyilvántartó értesíti az önkormányzatot, aki rendeletben 8 napon belül visszavonja a jogosítványt. Ami több szempontból sem jó, mivel hat hónapig nem vezethetünk és utána is csak akkor, ha utánképzésen veszünk részt. (Természetesen csak akkor, ha más, közúti bűncselekményből fakadóan a bíróság nem tiltott el hosszabb időre a vezetéstől.) Ezután viszont ajándékképp eltörlik az összes pontunkat.

Lapozzon, megéri!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hány pontot kaptam?

Az alábbi oldalon összegeztük a legfontosabb információkat, vagyis hogy az egyes szabálysértésekre és bűncselekményekre hány pontot szabhat ki a hatóság.

Katt a képre a nagyításért!

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?