Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel tíz százalék fölötti áremelkedés az irányadó a vidéki új építésű lakások piacán.
Bár az országos adatokat tükröző FHB Lakásárindex továbbra sem mutat emlkedést a hazai lakásárak tekintetében, az egyes részpiacokat vizsgáló statisztikák szerint továbbra is vannak olyan térségei az országnak (Budapest, Győr, Nyugat-Magyarország, stb.) amik 2012 közepe óta egyre jobban teljesítenek. Újabb látkép a lakáspiaci ármozgások tekintében is szétszakadt országunkról.
Az FHB Lakásárindex 2014 első negyedévében 154,9-re csökkent. A lakásárak 2,5 százalékkal (reál értelemben ugyanekkora mértékben) csökkentek az előző év azonos időszakához képest.
A piaci tranzakciók számának növekedése eleinte az országos átlagban árcsökkenést hozhat, hiszen megtörténnek olyan adásvételek, amelyek korábban elmaradtak, így számos helyen ettől realizálódnak a csökkent árak. Kitartó kereslet esetén természetesen csökkennek a kínálati többséget mutató piacok, és az árak felfelé indulhatnak egyre több helyszínen és kínálati szegmensben, ahogy erre már vannak is példák Magyarországon és Európában egyaránt - mondják az FHB szakértői.
A lakásárak a 2008 I. negyedévi csúcs óta csökkenést mutatnak, ennek mértéke azonban 2009 és 2011 között országos szinten mérséklődött, és 2012-ben is alacsony szinten maradt. Ugyanakkor 2013-ban ez a tendencia megtört, mert a 2009-ben megfigyelt értékkel közel azonos, 6,1 százalékos volt a csökkenés. Az azóta feldolgozott adatok azt mutatják, hogy az országos folyamat visszaállt stagnálásra.
Ráadásul, a stagnáló pálya megítélését kedvezően egészítik ki további információk. Egyrészt, az időközben nulla szintre mérséklődő infláció azt eredményezi, hogy a lakásárak reál értelemben is stabilizálódnak. Másrészt, az országos Index alakulásában továbbra is meghatározó szerepet játszik a Nemzeti Eszközkezelő aktivitása, és ha ezektől a diszkontált áron elkelő lakásoktól eltekintenénk, az árak néhány kiemelt lokációban már növekedést mutatnának.
Kedvezőbb helyzetben lévő részpiacok
A lakásárak stabilizálódása, fordulata nem általánosan megfigyelhető jelenség, hiszen továbbra is erősen megjelenik benne a piacok polarizálódása. Néhány részpiac nemcsak, hogy tartósan jobban teljesít az országos átlagnál, hanem már fordulatot is mutat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kiemelt piacok:
- a Balaton környéke;
- Nyugat-Magyarország gazdaságilag kedvező helyzetben lévő részei;
- azok a területek, amelyeknek legtöbbet számít a 4-es metró indulása és a Kelenföldi pályaudvar vonatainak ütemezett menetrendje (Érd és Budaörs környéke, valamint a XI. kerület külső része);
- az autópályán 2 órán belül elérhető nagyvárosok kedvelt részei
- és az újjáéledő budapesti belváros.
Budapest belvárosában, a jól elérhető nagyvárosokban és Nyugat-Magyarországon az eltelt egy évben határozott fordulat mutatkozott

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


