A lakossági ügyfelek igényeihez alkalmazkodva a hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.
Ma véget ért a tanítás, több mint egymillió kisdiák hagyta el boldogan az oktatási intézményeket. Mutatjuk, meddig örülhetnek.
Ma véget ér a tanév, és több mint 1 millió kétszázezer diák számára megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. Sok intézmény szünetet rendelt el mára.
Az általános iskolákban 760 ezer, a szakiskolákban és speciális szakiskolában 114 ezer, a gimnáziumokban és szakközépiskolákban 393 ezer tanuló számára ér ma véget hivatalosan is a 2014-15-ös tanév.
Sok intézmény vezetője döntött úgy, hogy mivel az utolsó tanítási nap hétfőre esik, ezért erre a napra szünetet rendel el, így tanulók egy része a héten már csak az évzáróra látogat az iskolába.
Az iskolák nem kötelesek nyári ügyeletet tartani, a gyerekek napközbeni felügyeletét a szünidőben az önkormányzatoknak kell megszervezniük.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
KATTINTS! Sok szülőt érint! Már csak néhány napig lehet jelentkezni
A jövő év legfontosabb dátumai:
- A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd)
- Őszi szünet: 2015. október 23-tól november 2-ig
- Téli szünet: 2015. december 19-től 2016. január 3-ig
- Első félév vége: 2016. január 22.
- Félévi bizonyítványok kiosztása: 2016. január 29.
- Tavaszi szünet: 2016. március 24-29.
- Végzős középiskolások utolsó tanítási napja: 2016. április 29. (A Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2016. május 20., a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő, kizárólag a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre való felkészítést folytató szakképző iskolában 2016. május 27.)
- Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


