21 °C Budapest

A mai kisnyugdíj kevesebbet ér, mint '90-ben!

Pénzcentrum
2008. július 23. 05:55

A nyugdíjasok számának emelkedése csak egy dolog, ami a magyar nyugdíjrendszer fennállását veszélyezteti. Fontos megjegyezni viszont azt is, hogy a nyugdíjak összegének legalább az inflációval történő emelésére is szükség van, hogy ha nem akarjuk, hogy a nyugdíjasaink a korhatár elérése után pár évvel a szegénységbe süllyedjenek, ha még nem lennének ott. A finanszírozás kérdése az aktív munkavállalók járulékbefizetéseinek egyre kevésbé elegendő szintje miatt még nyitott kérdés. Nézzük meg, hogy az utóbbi években hogyan is változott a nyugdíj összege, és reálértéke, mennyivel kap többet, vagy éppen kevesebbet egy nyugdíjas ma Magyarországon...

A KSH adatai szerint a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások összege ugyanúgy, mint a GDP-hez viszonyított aránya folyamatos növekedést mutat az évek során. Miközben az ilyen jellegű kiadásokra 1990-ben a GDP-nek még csak a 9,7 százalékát, 2007-ben már viszont a 10,9 százalékát fordították, ami meghaladta a 2 769 milliárd forintot és a kiadások az egy évvel korábbihoz képest 10,3 százalékkal emelkedtek.

Bár az év elején volt nyugdíjemelés, az ellátások átlaga januárban 74 096 forint volt, viszont a nemekre lebontva már más összeget kapunk. A nők esetén 69 352 forintra, a férfiak esetén viszont 81 248 forintra jött ki az átlag.


A 2007-es szinthez a nyugdíjak 11 százalékkal, a járadékok és a különböző pótlékok viszont mindössze 9,3 százalékkal emelkedtek. A legtöbbet 130 ezer forint feletti összeget a bányász és korengedményes nyugdíjasok kaptak, a legkevesebbet pedig a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjjal rendelkezők.

Azt tekintve, hogy korhatár alatt illetve a korbetöltött nyugdíjasokról van szó, sokkal magasabb összeget kapnak azok, akik még nem töltötték be a korhatárt az öregségi nyugdíjak esetén, viszont a rokkantsági nyugdíjaknál ez pont fordított. A korhatár alatti, baleset miatt rokkanttá váltak nyugdíja a KSH adatai szerint kategóriájuk átlagát majdnem 40 százalékkal, és a főátlagot is közel 20 százalékkal meghaladta a 2008. januári nyugdíjemelés után

Mi a helyzet a régiókban?

A nyugdíjak és nyugdíjszerű teljes ellátások havi átlaga Budapesten volt a legmagasabb, 92,4 ezer forint. Ezzel szemben a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol mindössze 60,1 ezer forintot kaptak a nyugdíjasok. Területi összehasonlításban, szinte valamennyi nyugellátási formában a két alföldi régióban legalacsonyabb az ellátmány összege, kiugróan magas viszont Közép-Magyarországon és átlag fölötti a Közép-Dunántúl megyéiben is.

Forrás: KSH

Az átlagtól való eltérés is jól mutatja, hogy a régiók között mennyire eltérő a keresetszínvonal, ami kevesebb járulékbefizetést is eredményez, így összességében alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak a hátrányosabb helyzetű területeken élők. Az alacsonyabb befizetett összegek mellett az is hatással van a későbbi nyugdíj összegére, hogy általában az itt élők kevesebb szolgálati idővel is rendelkeznek, sokkal rosszabb a munkanélküliségi helyzet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Saját jogon?

A nyugdíjasok zömét, több mint négyötöd részét, a saját jogon szerzett nyugdíjak teszik ki. Ezeknek az átlaga 2008. év elején mintegy 82 ezer forint volt, amiből a férfiaké 89, a nőké 77 ezer forintot tett ki. A saját jogon szerzett nyugdíjat kapó idősek aránya viszont nem mindenhol ilyen magas, Az egyesült Államokban például sokan csak a házastársuk után fognak időskori járandóságot kapni.

Globálisan romlik a nyugdíjba vetett bizalom! Élen az USA...

Az egy ellátottra jutó nominálösszeg 2007-ben 76 ezer forint volt, ami a nettó nominál átlagkeresetek 66,9 százalékát tette ki. Az elmúlt közel két évtizedben a nyugdíjak és egyéb ellátások összege általában a nettó átlagkeresetek 57-62 százalékát érte el, ennél csak 1990-ben volt magasabb (66,1 százalék).


A nyugdíjak reálértéke viszont a fentiekkel ellentétben jóval változatosabb képet mutat. A legnagyobb reálérték-vesztést a nyolcvanas évek vége és kilencvenes évek közepe között szenvedték el a nyugdíjak. A reálérték 1990 és 1995 között 22,5 százalékkal csökkent, és csak 2003-ban érte el az 1990. évi szintet. Az ellátások reálértékének emelkedése csak az 1990-es évek végétől figyelhető meg, ekkortól az ellátási összeg növekedése nagyobb, mint a fogyasztói árindex.

Az öregségi nyugdíjminimum reálértéke azonban az 1990. évinek mindössze a 65,8 százaléka. Ez azért is lényeges, mert az öregségi nyugdíjminimum, aminek összege 2008. januárjában 28 500 forint volt, több szociális és egyéb ellátás, valamint juttatás viszonyítási alapja.

Bár a '90-es évekhez viszonyítva rengeteget fejlődött a magyar gazdaság, azok, akik valamilyen oknál fogva csak kis összegű nyugdíjat kapnak, jobban jártak volna az 1995. előtti reálértékkel...

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?