29 °C Budapest

Lekötés nélkül is megúszható a kamatadó? - Az OTP Bank tippjei...

Pénzcentrum
2006. augusztus 21. 08:00

Vészesen közeledik szeptember elseje, a befektetők többsége pedig az utolsó pillanatra hagyta a kamatadóval összefüggő döntések meghozatalát. Megkérdeztük Tokodi Gábort, a legnagyobb hazai hitelintézet, az OTP Bank Lakossági Bankszámla és Betéti Főosztályának igazgatóját, mit érdemes tudni a bevezetendő adóról, hogyan késleltethetjük annak negatív hatását, illetve mit tapasztalt eddig az OTP Bank és mire számítanak az elkövetkező napokban. Mint megtudtuk, akár lekötés nélkül is találhatunk megoldást...

A nagy hajrá még csak most jön?

Érezhető-e már az OTP Banknál, hogy a lekötött betétet preferáló ügyfelek jelentős része átcsoportosítja megtakarításait hosszabb távra, hogy ezzel késleltesse a kamatadó negatív hatását?

Mindenképpen érezhető, rengeteg ügyfelünk jelentkezik és érdeklődik a kamatadóval kapcsolatban. Elsősorban a hosszú távú lekötések irányába mozdultak el az ügyfelek, mindez azt jelenti, hogy a 12 havi akciós betétünket veszik igénybe, mely esetében akár 7 százalék is lehet a kamat. Emellett természetesen mutatkozik érdeklődés a jelzáloglevelek iránt is, melyekkel akár 10 évig is el lehet nyújtani a kamatadómentes periódust, illetve a különböző alapokba is szívesen fektetnek az ügyfelek.

A befektetési alapok esetében tudni kell, hogy amíg nem nyúl hozzá a megtakarításához az ügyfél, addig az gyakorlatilag kamatadómentesen termel hozamot, akár korlátlan ideig is.

Nagyságrendileg mikor nőtt meg az érdeklődés a kamatadóval kapcsolatos megoldások iránt és mire számítanak a szeptember 1-jéig hátralévő időben?

A hosszabb távra történő átcsoportosítás az OTP Bank szintjén is érezhető mértékű, a folyamat tehát elindult, a kezdetet augusztus 2-3. köré tenném. A hirdetések és a kommunikáció augusztus első hetében indult, ám az érdeklődés intenzitásáról tudni kell, hogy az egyre fokozódik, és arra számítunk, hogy ez a folyamat egész augusztusban kitart majd.

Számítanak-e arra, hogy az ügyfelek egy része átvándorol a lekötött betétektől garantált alapok piacára?

Igen, ez valamilyen szinten már meg is indult, az ügyfelek nagy része ugyanis felismerte, hogy ez az a termék, amivel a leghosszabb ideig ki lehet kerülni a kamatadó fizetést. Emellett érdemes tudni, hogy a hosszabb, de meghatározott időtávú megtakarítások elhelyezésére kiválóan alkalmasak a jelzáloglevelek, melyek akár 10 éves futamidőre is menedéket nyújtanak az adó elől.

A bank információs csatornáin mekkora érdeklődés tapasztalható a kamatadóval kapcsolatban?

A fő csatorna továbbra is a fiókhálózat, ahol a forgalom jelentősen megnőtt. Ezt többek között abból látjuk, hogy a fiókokban az ügyfélhívókon a betétes gomb megnyomásának gyakorisága jelentősen megnőtt. Emellett természetes érkeznek kérdések interneten is.

A legtöbben az új adó megfizetésével kapcsolatban érdeklődnek és arra kíváncsiak, hogyan kell majd bevallani a kamatadót. Számukra azt a felvilágosítást adjuk, hogy az ügyfeleknek nincs külön teendőjük, ezt a tételt az adóbevallásban sem kell feltüntetni, a befizetés a bankok feladata.

Különválasztja-e az OTP Bank a már meglévő és a megszerzendő új ügyfelei számára kínált akciós termékeket?

Az OTP Bank a lakossági szegmensben rendkívül jelentős, ügyfélszám tekintetében 60 százalék körüli piaci részesedéssel rendelkezik, de az állományi adatokat figyelembe véve is 40 százalék körüli a szelete, ennek megfelelően csak betétben 1.800 milliárd forintos állománnyal rendelkezünk. Van tehát egy olyan jelentős ügyfélkörünk, akiket meg kell tartani, emellett természetesen szeretnénk új ügyfeleket szerezni. Akcióinkat a meglévő és leendő ügyfeleink számára azonos feltételekkel ajánljuk.

Lekötés nélkül is lehet?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mikor lehet megtudni, hogy a széles palettáról az ügyfelek milyen arányban választották a különböző befektetési, megtakarítási termékeket és mire számítanak ezen a területen?

Szeptember első heteiben fogjuk látni ezeket a számokat, várakozásaink szerint állomány szempontjából a betéti termékeket fogják a legnagyobb arányban igénybe venni, valószínűsíthetően az alapok játsszák majd a köztes szerepet, míg a hosszabb távú jelzáloglevelek iránt lesz a legalacsonyabb az érdeklődés.

Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a jelenlegi betéti adatok is hasonló futamidő-preferenciát tükröznek.

Mit ajánlana egy olyan ügyfélnek, aki a kamatadóról tájékozódva szeretné hosszabb távra befektetni a pénzét, azonban tart attól, hogy ha esetleg mégis hozzá kell nyúlnia megtakarításához, akkor például a kamatveszteség miatt rosszul jön ki az üzletből?

Bontsa részekre a lekötéseit, tehát eszközöljön több kisebb összegű lekötést, illetve szedje szét a portfolióját. Összegtől függően érdemes lehet egyébként mindegyik terméket (betét, befektetési alap, jelzáloglevél) igénybe venni.

Az alapok területén elsősorban az Optima és a Pénzpiaci alap a keresett, amelyek területén szintén érezhető a megnövekedett érdeklődés.

Tapasztalatink szerint egyébként a nagyobb vagyonnal rendelkező ügyfelek szétszedik portfolióikat szem előtt tartva, hogy a betét és a jelzáloglevél esetében előre számszerűsíthető, hogy mekkora hozamhoz fog hozzájutni az ügyfél.

Fontos persze tudni, hogy az alapok rugalmas alternatívát kínálnak az ügyfeleknek, hiszen a szeptember 1-je előtt vásárolt befektetési jegyekből bármikor értékesíthet annyit az ügyfél, amennyi pénzre szüksége van, és mindezt kamatadó-mentesen teheti meg.

Milyen lehetőség kínálkozik azok számára, akik egyáltalán nem szeretnék lekötni a pénzüket?

Ügyfeleink nyithatnak látra szóló megtakarítási betétkönyvet, mely esetében az első tőkésítés december 31-én van. Ez azt jelenti, hogy az év végéig bármikor fizethetnek be, és bármikor vehetnek is ki pénzt belőle az ügyfelek, mindezt kamatadómentesen. Ez a termék is alkalmas tehát arra, hogy egy ideig elkerüljük a kamatadó negatív hatását.

A megtakarítási betétkönyv esetében egy sávos kamatozású termékről beszélhetünk, ahol a legmagasabb sáv 5,5 százalékos, ami látra szóló termékről lévén szó, nagyon jó kamatnak minősül.

Megvan tehát az a termékskálánk, melyből minden ügyfél kiválaszthatja a számára megfelelő megoldást, egészen a 3 hónapos lekötéstől a 10 éves jelzáloglevélig.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 18. 09:25
A lap személyiségi jogi pert kezdeményez Lánczi Tamásék ellen.
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?