30 év alatti anyák kedvezménye 2025, anyák adómentessége korhatár: kinek jár a 30 év alatti anyák kedvezmény összege 2025-ben, mit ír az anyák adómentessége jogszabály?
Ma reggel mi is lehoztuk, hogy a Magyar Suzuki Zrt-nél létrehozott új szakszervezet taglétszáma az ötszörösére duzzadt egy hét alatt, miután a Suzuki felmentette a szakszervezet újonnan alakuló alapszervezetének titkárát. A Magyar Suzuki az alábbi állásfoglalást juttatta el hozzánk.
A vállalat és a munkavállalókat képviselő Üzemi Tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások fordulóponthoz értek - írja a Suzuki közleményében. A vállalat vezetésének és az Üzemi Tanácsnak is célja, hogy az egyeztetéseknek köszönhetően már akár februárban megállapodjanak. Ezt írják:
A Magyar Suzuki vezetése elmondása szerint a mai napon is tárgyalt az Üzemi Tanáccsal, hogy a dolgozók érdekeit szem előtt tartva mielőbb közös álláspontra jussanak a felek, és így továbbra is biztosított maradjon a több mint 140 országból érkező megrendelések zavartalan kiszolgálása.
A tárgyalás alapja az Üzemi Tanács által benyújtott javaslat, amely a bérfejlesztésre és a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló béren kívüli juttatások bővítésére vonatkozik. Amiben már most megállapodás született: az éves bónusz, valamint a béren kívüli juttatások megemelt összege -írják.
A 2019. évi béremelésekre vonatkozóan még folynak az egyeztetések. Az emelkedés mértékéről szóló végleges megállapodás február végével bezárólag - azaz napokon belül - várhatóan megszületik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


