Több neves szakember is azt állítja, hogy a kétszintű érettségi rossza szabályozása miatt elképesztően alacsony tudással is be lehet kerülni az egyetemekre. A középszintű tételek nevetségesen könnyűek, míg az eredetileg felvételizőknek szánt emelt szintet nem jutalmazzák kellőképpen, így azt szinte senki sem választja - írja a Magyar Nemzet.
A fővárosi Toldy Gimnázium igazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a középszintű érettségi tételek nagyon könnyűek voltak, az emelt szint pedig teljesen értékét vesztette, mivel a felvételi pontszámba beszámítható maximális 80 pluszpontot két nyelvvizsgával és egy jó tanulmányi versenyeredménnyel össze lehet szedni, így az emelt szint már nem ad semmit.
A Fazekas Mihály Gimnázium matematikai munkacsoportjának vezetője szerint a matek érettségit már egy kilencedikes is le tudná tenni, éppen ezért meg sem szabadna mutatni nekik a feladatokat, mert akkor a következő három évben semmit nem tanulnának.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


