Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter Simon Gáborral, a Távmunka Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette a távmunka esélyteremtő lehetőségeit, illetve bemutatta a "Távmunka Ismeretanyagok" internetes adatbázisát.
A közeli jövőben a távmunka az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kap, így a hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő emberek is esélyt kapnak, hogy dolgozzanak. Az uniós forrásokból megvalósuló foglalkoztatási programok keretében a távmunka kiemelt fontossággal bír - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.
Lamperth Mónika miniszter a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a távmunka esélyt teremthet az inaktív, vagy a rendszeres jövedelemforrással nem rendelkező munkaképes korú lakosság munkaerőpiaci beilleszkedéséhez. Elősegítheti a munkához jutás esélyét a gazdaságilag hátrányos helyzetű térségekben élők számára, valamint hozzájárul a fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedési lehetőségeinek bővítéséhez. Az uniós források bevonásával a távmunka részaránya a közeljövőben jelentősen emelkedik majd.
Erre szükség is van, hiszen az USA-ban az összes foglalkoztatott 24%-a, az Európai Unióban az aktív munkavállalók 13%-a dolgozik távmunka módszerrel. Magyarországon a munkavállalók 4%-a, tehát 140-150 ezer fő tölti be távoli helyről a munkakörét.
A KSH 2005-ös legutóbbi felmérése szerint a legfejlettebb régióban, a közép-magyarországiban 100 háztartásból 24-ben van internet. Ezzel szemben a legfejletlenebb a dél-dunántúli, itt 100 háztartásból 12-ben van internet elérhetőség.
Az Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) az elmúlt esztendőkben komoly sikereket ért el, hiszen a meghirdetett távmunka pályázatok eredményeként 3048 új távmunkahelyet alakítottak ki. A tárca ehhez 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott, többek között vállalta a távmunkához szükséges infrastrukturális háttér megteremtését, a távmunkát vállalók képzését, illetve a munkavállalók folyamatos tájékoztatását.
A tárca arra is nagy figyelmet fordított, hogy a közszféra intézményeit is ösztönözze a távmunka bevezetésére. 2004-ben a közszféra intézményei a támogatásban részesült pályázatoknak csupán a 6 százalékát tették ki, mára ez az arány 29 százalékra emelkedett.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az SZMM a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében két jelentős munkaerőpiaci program indítását tervezi. 2007 őszén indul a gyesről/gyedről visszatérők, az alacsony iskolai végzettségűek, a pályakezdők és az 50 éven felüliek elhelyezkedését segítő munkaerőpiaci program, amelyre 2009 végéig 26 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ez a tervek szerint mintegy 20 ezer ember elhelyezkedését segíti majd.
2008 elején indul a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítő program. Ennek keretében közel 10 ezer megváltozott munkaképességű embernek nyújt majd foglalkozási lehetőséget és segít az elhelyezkedésükben. Erre a programra 16 milliárd forintot fordít majd a szaktárca.
A távmunka elterjesztése érdekében új típusú szolgáltatás kialakítására kerül sor az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) bázisán, így információval, tanácsadással segítik a vállalkozásokat, hogy az eddiginél lényegesen jobban kihasználják a távmunkában rejlő lehetőségeket.
Cél, hogy 2007-2013 közötti időszak végére ez a munkavégzési forma felzárkózzon az uniós átlaghoz, ami azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 150 000 újabb távmunkás munkahely kialakítására lesz lehetőség.
A sajtótájékoztatón bemutatták a "Távmunka Ismeretanyagok" internetes adatbázisát, amely tanulmányokat, alapismereteket, illetve filmeket tesz közzé, hogy segítsen minden érdeklődőt a távmunkában való eligazodásban. Az adatbázis szeptember végétől letölthető lesz a minisztérium honlapjáról is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


