Medgyessy is megmondta: bika tőzsde van. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy történelmi csúcson áll a BUX index, és soha nem látott magasságokban tartózkodik az OTP - és péntek óta a MOL is. Érdemes-e még venni a két legjobban teljesítő blue-chip-ből, vagy most már inkább short-olni érdemes?
A MOL részvényei múlt hét pénteken jelentős ugrást produkáltak, és végre sikerült áttörni történelmi csúcspontjukat, ráadásul kiemelkedő forgalom mellett. A pénteki nap kiváló példa volt arra, hogy láthassuk, hogy a piac mennyire nem szereti a bizonytalanságot: elég volt egy olyan hír, mely csökkentette ezt (április 30-án aláírhatják a MOL-PKN stratégiai megállapodást, ami jelentős költség csökkenésekkel jár), és az árfolyam máris folyamatos emelkedésnek indult.
A MOL az elmúlt hónapokban relatíve gyengén teljesített, elsősorban a PKN-nel kapcsolatos bizonytalansági tényezőnek köszönhetően. Mindazonáltal a papírok hónapok óta egy emelkedő csatornában mozognak, ezen belül pedig még van tere az emelkedésnek anélkül, hogy kitörnének belőle.
Az árfolyamot egyébként a tavaly decemberi korrekció alkalmával kiválóan megtartotta a 6,000 Ft-os (ellenállásból lett) támasz szint, ami igen sokáig erőteljes ellenállsként funkcionált. Ezt a szintet egyébként erősítette az 1998-as (most már csak lokális, 7,360 Ft-os) csúcspont, valamint az ezt követő lokális mélypont közé húzott Fibonacci egyik szintje is.
Mindezek alapján nem elképzelhetetlen, hogy az elkövetkező napokban egy traders' remorse jelenségnek leszünk a tanúi, azaz az árfolyam visszateszteli a 7,360 Ft-nál lévő ellenállás szintet, ezt azonban nem szabadna felülről áttörnie ahhoz, hogy biztatónak ítélhessük meg a folytatást.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


