Eltekint a hitelügyletből fakadó teljes tartozás visszafizetésétől a Provident Pénzügyi Zrt. a vörösiszap sújtotta Devecser és Kolontár körzetében mindazon károsultak esetében, akik a katasztrófa miatt elvesztették otthonaikat, vagy egyéb jelentős kárt szenvedtek.
"A súlyos vörösiszap károkat szenvedett ügyfelek esetében - eseti mérlegelés alapján - a Provident eltekint a hitelügyletből fakadó teljes tartozás visszafizetésétől" - jelentette be Szirmák Botond, a vállalat magyarországi vezérigazgatója.

Szirmák Botond
"A súlyos emberi és környezeti áldozatokat követelő tragédia után kötelességünknek tartjuk, hogy a rendelkezésre álló eszközeinkkel mi is támogassuk a térségben lakó embereket az újrakezdésben."
A pénzügyi vállalat döntése közvetve több tucat embert érint. A cég munkatársai magánszemélyként az elmúlt hetekben több alkalommal vettek részt önkéntesként a vörösiszap-károk enyhítésében.
Idén nem ez az első katasztrófavédelmi kezdeményezése a cégnek - a Provident 8 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet katasztrófavédelmi tevékenységét, elsősorban az észak-kelet magyarországi árvízvédelmi felkészülést - a tervek szerint a két szervezet közösen katasztrófadepót hoz létre a térségben. A vállalat által nyújtott támogatási összeghez a cég munkatársai is hozzájárulnak saját adományaikkal.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


