18 °C Budapest
Kiderült, hogy a tervek megvalósítása már előrehaladott állapotban van, és a város határában naponta 31,25 tonna anyag feldolgozását, illetve 40 tonna veszélyes hulladék tárolását tervezik. Nem csoda, ha a helyiek tiltakoznak.

Az életük a tét: félnek és tiltakoznak a helyiek az alsózsolcai akkubontó építése ellen

2023. szeptember 7. 09:01

Egy idén januárban hárommillió forintos törzstőkével sebtiben alapított szlovén cég építene akkumulátorbontó üzemet Alsózsolcán egy védett vízbázis tőszomszédágában. Kiderült, hogy a tervek megvalósítása már előrehaladott állapotban van, és a város határában naponta 31,25 tonna anyag feldolgozását, illetve 40 tonna veszélyes hulladék tárolását tervezik. Nem csoda, ha a helyiek és a környékbeliek nem kérnek a beruházásból - írta a Népszava.

Zsúfolásig megtelt kedden este az alsózsolcai közösségi ház, ahol az alsózsolcai polgármester vezetésével lakossági fórumon tiltakoztak a helyiek a szlovén Andrada cég tervezett beruházása ellen. A beruházó ugyanis egy félig üres üzemcsarnokot akar erre a célra átalakítani, amelynek másik részében az állami tulajdonban lévő Magyar Posta küldeményelosztó csarnoka, logisztikai bázisa működik. Az ott dolgozók előre rettegnek attól, hogy néhány méterre tőlük veszélyes anyagokat bontanak majd szét - számolt be róla a Népszava.

Az akkumulátor-feldolgozó beruházást 4,7 milliárd forinttal támogatja a magyar állam.

A Miskolchoz közeli város független polgármestere, Szilágyi László a fórumon a lakossági fórumon közölte, előzetes vizsgálati eljárás indult az Andrada Group Kft. évi 10 ezer tonna veszélyes hulladékot – használt akkumulátort – feldolgozó és hasznosító üzeme ügyében.

Megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy a tervek megvalósítása már előrehaladott állapotban van, és a város határában naponta 31,25 tonna anyag feldolgozását, illetve 40 tonna veszélyes hulladék tárolását tervezik

– közölte.

A polgármester az ügy egy másik érdekes részletére is felhívta a figyelmet: az Andrada Kft.-t idén januárban alapították hárommillió forintos tőkével Nagypáliban, majd egy augusztus 21-ei bejegyzéssel tették át a székhelyüket Miskolcra, vagyis egy újonnan létrejött, ismeretlen céget támogat a magyar állam 4,7 milliárd forinttal. Egy alsózsolcai önkormányzati képviselő szerint a szlovén adatbázisban sem találták nyomát a cégnek, ezért azt gondolják, hogy

kifejezetten erre az alsózsolcai beruházására hozta létre három magánszemély, akik közül az egyik ráadásul tiszteletbeli konzul itthon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A polgármester a fórumon azt is bejelentette, hogy két petíciót indítottak el, az egyiket a helyiek számára, a másikat pedig bárki aláírhatja, mindkettőben azt követelik, hogy ne épüljön akkumulátorbontó a város határában.

A Helyi Civilek Szövetsége meghívta a fórumra Csöbör Katalint, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, mert úgy vélték, ha a helyieket nem is, őt legalább bevonták a terv előkészítésébe. Csöbör nem ment el az eseményre, de utóbb kiderült, hogy folynak az egyeztetések a polgármesterrel, aki azt kérte a fideszes képviselőtől, hogy mindenképp készüljön részletes hatástanulmány a beruházásról, aminek a konklúziója szerinte az lesz, hogy egy ilyen környezetben, védett vízbázis közelében nem épülhet veszélyes üzem.

A Magyarországon egyre fontosabbá váló akkumulátoriparral a HelloVidék is nem egyszer foglalkozott, ebben a cikkünkben például annak igyekeztünk utána járni, hogy Újabb és újabb akkugyár épül a vidéken, de honnan lesz sokezer új munkás, kik fognak ott dolgozni?

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?