20 °C Budapest

Jó hír érkezett: a magyar gazdaság jövője múlik ezen

2019. május 30. 22:33

2019 I. negyedévében tovább erősödött a nemzetgazdasági beruházásoknak a tavalyi év egészét jellemző dinamikus bővülése, a tárgyidőszaki fejlesztések volumene 26 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A beruházások nagymértékű expanzióját elsősorban a vállalkozásoknak a korábbi időszakot lényegesen meghaladó fejlesztései eredményezték. A feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai a tárgyidőszakban 33 százalékkal nőttek.

2019 I. negyedévében az előző negyedévhez képest:

A szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások - a 2018. év átlagos növekedésénél nagyobb mértékben - 6,8 százalékkal emelkedtek.

2019 I. negyedévében az előző év azonos időszakához képest:

  • A beruházási tevékenység volumene 26, ezen belül a gép- és berendezésberuházásoké 21, az építési beruházásoké 32 százalékkal növekedett.
  • A beruházási teljesítmény a fejlesztések több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében - a korábbi negyedévek bővülését jelentősen meghaladóan - 38, a beruházások több mint tizedét megvalósító költségvetési szerveknél pedig 27százalék-kal nőtt az egy évvel korábbi, magas bázishoz képest.
  • A nemzetgazdaság szinte minden területén emelkedett a beruházási aktivitás. A nagyobb súlyú területek közül a leginkább a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene nőtt (62 százalékkal), amiben a korábbi időszakokhoz hasonlóan meghatározó szerepet játszottak az uniós forrásból finanszírozott infrastrukturális fejlesztések (autópálya-, autóút-, vasútépítések), de a helyi és a távolsági személyszállítással foglalkozó vállalatok is jelentősen növelték beruházásaikat.
  • A nemzetgazdasági beruházások közel harmadát megvalósító feldolgozóipar fejlesztései az elmúlt nyolc év legmagasabb ütemében nőttek (33százalék-kal). Az alágak túlnyomó többségében növekedtek a fejlesztések, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártása területén, tekintve az alág termékei iránti erős nemzetközi keresletet. Kiemelkedően nőtt a fejlesztések volumene a vegyianyag-, -termék-gyártásban, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásában, valamint az élelmiszeriparban. A járműgyártás beruházásai - amelyek a feldolgozóipar tárgyidőszaki beruházásainak több mint ötödét tették ki - mérsékeltebben bővültek a feldolgozóipari átlagnál.
  • A második legnagyobb részesedésű ingatlanügyletek beruházási teljesítménye a nemzetgazdasági átlagnál kisebb mértékben nőtt (9,5 százalékkal), elsősorban a lakásépítések mérsékeltebb bővülése következtében. A bérbeadást szolgáló létesítményekbe (pl. irodaházak, kereskedelmi egységek, raktárak stb.) történő beruházások erőteljesebben növekedtek. Az előbb említett három nemzetgazdasági ág a beruházások közel hattizedét tette ki.
  • A negyedik legnagyobb részesedésű kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban a beruházási teljesítmény - az előző időszaki csökkenés után - ebben a negyedévben ismét nőtt (7,3 százalékkal), amiben szerepet játszottak a gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások fejlesztései is.
  • A költségvetéshez kötődő beruházások - amelyek összesített részesedése meghaladta az egytizedet - jellemzően a nemzetgazdasági átlagos szint alatt gyarapodtak. Ennek következtében a nagyrészt közösségi finanszírozású területek - elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések következtében - meghatározó, de a korábbiaknál mérsékeltebb szerepet játszottak a nemzetgazdaság egészére jellemző növekedésben. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén - elsősorban rendvédelmi és honvédelmi beruházásoknak köszönhetően - 11 százalék-kal nőtt a volumen, a nemzetgazdasági ág immár az 5. legnagyobb teljesítményt nyújtja. Az oktatásban - főként a felsőoktatáshoz kötődő fejlesztések befejezése nyomán - 1,1 százalék-kal csökkentek a beruházások. A kis súlyú humán egészségügyi, szociális ellátásban - elsősorban a fekvőbeteg-ellátáshoz kötődően - 23 százalék-kal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit. A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházásainak emelkedését (56 százalék) a sporttal és a kultúrával kapcsolatos nagyberuházások okozták, így immár az ág teljesítményértéke meghaladta az oktatás és az egészségügy összesített fejlesztéseit. A víz- és hulladékgazdálkodás területén - részben hulladékkezeléssel kapcsolatos projektek következtében - a tárgyidőszaki volumen 2,3-szeresen haladta meg a bázisidőszaki, alacsony értéket.
  • A kisebb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a második legcsekélyebb részesedésű bányászatban a kőolaj- és földgázkitermeléshez köthető kutatási tevékenységnek köszönhetően több mint háromszorosára nőtt a beruházások volumene. A pénzügyi, biztosítási tevékenység fejlesztései több mint kétszeresére növekedtek, részben informatikai eszközök beszerzéseinek köszönhetően. Az energiaipari fejlesztések bővülésében (73 százalék) az alternatív energiaforrásokra alapozó erőművek létesítései is szerepet játszottak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Holdblog  |  2025. június 16. 08:26
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékes...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?