Mik a mikrovállalkozás feltételei, mi a kisvállalkozás és a középvállalkozás jelentése? Hogyan történik a mikrovállalkozás indítása, kell MVM nyilatkozat mikrovállalkozás esetében?

Bár lassan három évtizede kötelezték a volt Óbudai Gázgyár jogutódjait a Dunát érő szennyezések eltávolítása ellen, a hatóságok mégsem tudták elérni, hogy az állami tulajdonban lévő cég végrehajtsa kötelezettségét.
Lassan három évtized telt el azóta, hogy a volt Óbudai Gázgyár jogutódjait a Dunát ért szennyezések eltávolítására kötelezték, a hatóságok mégsem tudták elérni, hogy az állami tulajdonú cég – jelen esetben az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. – végrehajtsa kötelezettségét – olvasható a greenpeace.org-on. A Greenpeace öt év eltelte után most újabb, részletesebb méréseket végzett a terület melletti Duna-parton.
Korábban öt évvel ezelőtt, 2018-ban végeztek hasonló méréseket – akkor kiderült, hogy a talajból a Dunába csorgó vízben egyes rákkeltő anyagok több százszorosan, más súlyos mérgek pedig több ezerszeresen haladták meg a megengedett határértékeket. A szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy mérgek folynak az ivóvízbázisba, valamint az is, hogy semmi jele annak, mikor kezdődhet meg a káros anyagok eltávolítása.
A területet szennyező Fővárosi Gázműveket közel 30 éve kötelezték a kármentesítésre, amiért jelenleg a vállalat jogutódja, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. felel. A Greenpeace azt ígéri, néhány héten belül nyilvánosságra hozzák az új, részletesebb mérések eredményeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


