Egyre több munkáltató biztosít egészségbiztosítást munkavállalóinak.
Bevezetik a védettésget igazoló okmányt Magyarországok, de még nem tudni, milyen jogosultságokat kapnak a birtokosok. Az okmányt azok kaphatják meg, akiknek már mindkét adag oltást beadták, vagy gyógyultnak minősítették őket az orvosok. Van egy harmadik eset is: Gulyás Gergely bejelentése alapján azok a magyarok is kiválthatják az igazolást, akiken tünetek nélkül ment át a koronavírus. Ezt egy laboratóriumi antigén-teszttel szükséges bizonyítani, amit az igénylőnek kell kfizetnie. A Pénzcentrum megnézte, mennyibe kerül, ha valaki így szeretne védettségi igazoláshoz jutni.
A szerdai kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy a kormány döntése értelmében bevezetik a védettséget igazoló okmányt Magyarországon. A miniszter elmondta, egyelőre nem tisztázott, hogy milyen jogosultságaik lesznek azoknak, akik igazolni tudják, hogy védettek a koronavírussal szemben, de ez a rendszer is elősegítheti a nyitást. Ismertette, az igazolást három esetben igényelheti valaki:
- ha megkapta mindkét adag COVID-vakcináját, és kialakult nála a védettéség,
- ha igazoltan kigyógyult a betegségből,
- illetve abban az esetben, ha az illető igazolni tudja, hogy tünetmentesen átesett a fertőzésen.
Utóbbi esetben Gulyás Gergely szerint az igénylőnek saját költségén kell beszereznie a laboratóriumi igazolást arról, hogy valóban vannak COVID-antitestek a szervezetében. A kancelláriaminiszter szavaiból nem derült ki, hogy ezen felül egyéb költségekkel kell-e majd számolnia a tünetmentes igénylőnek, annyit tudni, hogy az így kiadott igazolás 4 hónapig lesz érvényes. Egyelőre arról sem tudni, hogy a korábban elvégzett vizsgálatok eredményeit elfogadják-e, és ha igen, akkor visszamenőleg meddig.
A védettségi igazolás bevezetésével vélhetően meg fog ugrani az igény a vérvételes antigén-tesztekre a magánszolgáltatóknál. Ahogy a neve is mutatja, ennél a vizsgálatnál vért vesznek, majd a laboratóriumban megnézik, hogy vannak-e COVID-antitestek a vérünkben, átestünk-e tünetmentesen a betegségen. Ha igen, akkor kaphatunk igazolást, és a vele járó - egyelőre ismeretlen - jogosultságok is érvényesek lesznek ránk.
De mennyibe is kerül ez? A legtöbb hazai, teszteléssel foglalkozó magánlaborban végeznek levett vérből történő antitest-kimutatást is, amelynek eredménye átlagosan 48-72 órán belül derül ki. Rövid keresés után kiderült, hogy
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Amennyiben egyéb költségek nem lesznek, ennyibe fog kerülni tehát a védettségi igazolás annak, aki tünetmentesen átvészelte a koronavírust. Mivel a legtöbb esetben nem tudni, kin ment át tünetek nélkül a COVID, mindenkinek érdemes lehet teszteltetni, akinek a környezetében volt fertőzött az elmúlt hónapokban - illetve akkor sem árthat elmenni, ha korábban enyhébb influenzás tüneteink votak, de nem végeztek tesztet.
Magyarországon mindeddig több mint 381 ezer főnél mutatták ki a fertőzést, de a szakemberek szerint a valós megbetegedések száma akár ennek tízszerese is lehet - többségük tünet nélkül, vagy enyhe tünetekkel vészelhette át a betegséget.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


