Legendás jégkorongozó akasztja szögre a sisakot: itt a vége, többet nem lép jégre
T.J. Oshie 16 NHL-szezon után bejelentette visszavonulását. A játékos kulccszereplő volt mind klubja, mind a válogatottja sikereiben
T.J. Oshie 16 NHL-szezon után bejelentette visszavonulását. A játékos kulccszereplő volt mind klubja, mind a válogatottja sikereiben
Kosei Tanaka, a négyszeres világbajnok japán bokszoló 29 évesen visszavonul ismétlődő szemsérülései miatt.
A 90 éves Giorgio Armani, a világhírű olasz divatmárka alapítója bejelentette, hogy két-három éven belül tervezi visszavonulását a cég éléről.
Kifejtette: ritka dolog az ember életében, amikor 68 éves elmúlt, és ilyen szinten foglalkoztatva van, "ez egész egyedinek mondható."
Kevesebb szereplést vállalt az utóbbi időkben Molnár Tibi, azaz Trap kapitány, a Tha Shudras frontembere és beatboxosa.
Mi számít komoly értéknek a műgyűjtő szerint? Most végre elárulta.
Visszavonulásáról beszélt Gregor Bernadett, úgy érzi, hogy színésznőként eljátszott mindent, amit csak lehetett, a jövőjét már inkább rendezőként látja.
Nem szerepel többet a magyar válogatottban Karakas Hedvig, a BHSE világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozója.
Átértékelte az életét, és úgy döntött, a fellépések helyett családjával szeretné tölteni az idejét.
A legendás magyar boxoló elmesélte, hogy nemsokára megszerzi edzői diplomáját, és kifejtette, bár profiként jól keresett, de messze van attól, hogy gazdagnak hívja magát.
Hosszú Katinka a jövőbeli terveiről beszélt: beszámolt rövid, és hosszútávú céljairól és szóba került a visszavonulás is.
"Negyvennégy lettem, na meg férj, aztán apa és utána majdnem megpusztultam. Mozgalmas évek voltak ezek" - mondta Dombóvári István, aki azt is bejelentette, jó időre visszavonul.
Azzal indokolta a döntést a tévéslegenda, hogy az idő haladtával úgy érzi, nem alkalmas arra, hogy szerepeljen.
Bangó Margit utolsó nagy koncertjének a budapesti Pap László Aréna adott otthont múlt hétvégén.
Az úszóklasszis biztosan nem szegődik volt edzője mellé, és nem is feltétlen maradna a sport közelében. Eredeti szakmájában elég jók a bérek, és életjáradékot is kap.
Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását Cseh László.
Szerinte a televízió elvesztette egykori jelentőségét, legalábbis idehaza. Elárulta azt is, hogy a műsorvezetéssel ennek ellenére nem tervez felhagyni.
Szögre akasztja a stoplist a nemzet bombázója.
26 év után szögre akasztja kesztyűjét Király Gábor.