Évi 6,5-7 milliárdba kerül majd az ingyenes kéményseprés
A lakosságnak 1-2 ezer forint maradhat a zsebében.
A lakosságnak 1-2 ezer forint maradhat a zsebében.
Életvédelmi, kármegelőzési feladatokat csak egy állami szolgáltató tud vállalni.
A kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt állhat le a kéményseprő-ipari közszolgáltatás.
Évről- évre kevesebb halálos áldozatot követel a szén-monoxid mérgezés.
A katasztrófavédelem már több mint 300 magyar településnek jelölt ki közszolgáltatót a hulladékgazdálkodásban. Júliustól pedig hét megyében lehet ellátatlan a kéményseprés.
A díjcsökkentést a közszolgáltatónak ez év végéig vissza kell utalnia.
Idén három felnőtt és egy gyermek veszítette életét.
Az első problémák már idén ősszel jelentkezhetnek.
A szolgáltató nem tisztítja a kéményeket, de a bejelentése nyomán az építési hatóság érdemi vizsgálat nélkül kötelezi a tulajdonosokat sokszor több százezer forintba kerülő munkálatok elvégzésére. A használaton kívül helyezett kémény után is szolgáltatási díjat számláznak ki. Életveszélyesnek nyilvánítanak kéményeket, mert nincs kiépítve kéményseprő-járda. Az ombudsman panaszbeadványokat kivizsgálva megállapította, hogy a jogszabályok ellentmondásosak és alkalmat adnak az önkényes jogalkalmazásra.