A héten keddtől bruttó 3 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ár, a benzin esetében most nincs változás.
A parkolás akkora luxus Bostonban, hogy egy nő 560 ezer dollárt (122 millió forintot) fizetett ki az otthonához közeli két utcai parkolóhelyért.
Lisa Blumenthal a város Black Bay negyedében nyerte meg azt a helyszíni aukciót, amelynek révén az övé lett a két beálló. A parkolóhelyeket csütörtökön az adóhatóság bocsátotta árverésre, korábbi tulajdonosuknak ugyanis adótartozása van.
Blumenthal sokmillió dollárt érő lakása a parkolóhelyek szomszédságában helyezkedik el. A nő a The Boston Globe kérdésére elmondta: nem gondolta volna, hogy ilyen magasságba szökik a licit, a parkolóhelyeknek azonban örül, mert jó lesz a vendégeinek és a nála dolgozóknak.
Massachusetts állam fővárosában, Bostonban az egyetlen parkolóhelyért valaha kifizetett legmagasabb összeg 300 ezer dollárra rúg. Az államban egy közepes árfekvésű családi otthon 313 ezer dollárba kerül.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


